Életcél, nyilván, bár menedékháznak épült. Nem kifejezetten a fővárosból kiköltözőké, persze, hiszen a Nicolás del Río és Max Núñez tervei alapján kibővített épület Chile hegyei között áll, de egy hasonlóban azért meg tudnám húzni magam, míg ki nem tavaszodik. A ház klasszikus értelemben, vagy inkább a hazai családiház-kultúra kontextusában nem nevezhető szépnek, inkább olyan, mint egy külszíni köfejtő fából konstruált izomgépe, de részleteiben azért nagyon is érdekes. És a panoráma...

A menedék egy megelévő, egyszintes épület falaira épült. A '40-es és '60-as években emelt ház 12X10 méteres lakótere 7,5 méterrel volt az utca szintje alatt, vastag kőfalakkal és lőrésnyi ablakokkal, hogy az extrém időjárási viszonyok között is kellő védelmet nyújtson. Tekintve, hogy az építésre rendelkezésre álló idő, az időjárás miatt, csupán hat hónap, a bővítésre a leggyorsabb módszert kellett választania az új tulajdonosnak. A három szintesre növelt menedékház így acélvázas könnyűszerkezetet kapott, brutális szigeteléssel és viszonylag nagy méretű, hőszigetelt üvegfelületekkel.

Az első szinten négy hálószoba található, a középső szinten a közösségi terek, nappali konyha, étkező kapott helyet, míg a harmadik szinten a karikára fagyott hegymászók a hátizsákokat és léceket dobhatják le. Nem állítom, hogy télen szívesen dugnám ki az orrom a kégliből, főleg, hogy bent sem lehet olyan rossz...

Via: Contemporist