A Pulchra névre hallgató projekt a világ 100 aktuálisan legszebb tárgyának promotálását, valamint a legszebb kiválasztását és "eltemetését" tűzte ki célul. Az év első napjától december 31-ig tartó szavazáson bárki részt vehet, sőt, nyerhet is. A honlapon látható, linkekkel, kreditekkel szépen ellátott tárgyak közül a legtöbb szavazatot kapó tizet tekintik győztesnek, az a szavazó pedig, aki szavazataival a legjobban megjósolta a végső sorrendet, 10 ezer euróval lesz gazdagabb. A végső győzelmet megszerző objektumot ünnepélyes keretek között lövik ki a jövőbe, vagyis elássák egy designer kertben, hogy a jövő archeológusai majd jól kiássák és eltűnődjenek korunk esztétikumán. Az évről évre megrendezett játék egy idő után kiterjedt tárgytemetőt eredményez majd, vélhetően horrorfilm is készül majd belőle, mint a Balaton Retró, vagy hasonló.
Site: Pulchra
Via: Elmanco










Az "autumn" névre hallgató, fémszerkezetű, kézzel hajtogatott könyvespolc csupán 1x2m-es dimenziókkal rendelkezik, de egymás mellé helyezve több elem is összeilleszthető, sőt összepattintható belőle. A forgalmazó szerint így egy levéltelen fa röntgenképét kapjuk, ami túlzás is, hülyeség is, de a polc nem néz ki rosszul. 25 centi mély, az albumokkal gondban leszünk, már ha kifizetnénk darabjáért 1650 eurót...
Maurice Collins meglehetősen egyéni gyűjtőszenvedélyének középpontjában az 1851 és 1951 között készült gadgetek állnak, melyeket Londonban, az 






