2012.01.03. | pumpa | 19 komment | art építészet élettér

Sosem késő: Emlékmű a megégetett boszorkányoknak

A 17. századi boszorkány perek során elítélt és megégetett 91 nőnek és férfinak állít emléket a norvég Vardø szigeten felépített alkotás, melyet Peter Zumthor építész tervezett.

A tengerparton álló, The Steilneset Memorial elnevezésű, látványos emlékmű két épületből áll, a felállványozott szivarra emlékeztetőt Zumthor jegyzi, míg a kisebbik a 2010-ben elhunyt Louise Bourgeois egyik késői installációjának ad otthont.

A nagyobbik épület lényegében egy fenyőből készült állványzat, melynek belsejébe vászonból készült, leginkább bebábozódott rovarra, vagy selyemgubóra emlékeztető "teret" feszítettek. A "báb" egy tölgypadlós, hosszú folyosót rejt magában, összesen 91 ablakkal, bennük egy-egy villanykörtével, a 91 áldozat emlékére. Minden izzóhoz tábla is tartozik, melyeken az egyéni történetek olvashatók.

A másik üvegfalú épület a kortárs szobrászművészet egyik legnagyobb alakjának tartott Bourgeois, The Damned, The Possessed and The Beloved című alkotását őrzik. Az installáció lelke egy betontölcsérben égő szék, melyet tükrök vesznek körül és tükröznek vissza. (Dózsa emlékműnek sem lenne rossz...)

Via: DeZeen

A bejegyzés trackback címe:

https://designpumpa.blog.hu/api/trackback/id/tr343516688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akvyr 2012.01.04. 00:00:17

Szép. Csöppet sem tájidegen egy ormótlan nonfiguratív hosszú baromság. Kár, hogy nincs belőle rögtön mondjuk egy tucattal. Például lehetne tenni minden természeti kincs kellős közepére, nehogy már jól nézzen ki.

Qwer 2012.01.04. 00:13:18

Norvégia tengerpartjának hossza 57000 km (!) - annyi fjorddal nem is csoda. (Igaz, ez csak egyik szigete.)
Ugye 2 km-t "elb-szhatnak" egy ilyen építménnyel?

Elárulom: Budapest is baromi tájidegen. Ezt a szép folyóig tartó hegység képét is jól elszúrták. Maradhat, vagy felrobbantsuk az egészet?

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.01.04. 00:22:49

nézzük a jó oldalát, legalább nem maradt egy boszorkány sem!

Bélabáttya (törölt) 2012.01.04. 00:39:23

@trolololol: Dehogynem. Állítólag három is elbújt valahova. Azóta is keresik...

Spiritmonger 2012.01.04. 01:55:20

ezek a "műalkotások" méltóak a nagy szénbányász díjra!

szenbanyasz.blog.hu

szvsz 2012.01.04. 09:02:41

@Bélabáttya: "Dehogynem. Állítólag három is elbújt valahova. Azóta is keresik..."

Egynek a hollétéről biztosat lehet tudni, Országház, Lendvai Ildikó...

Kelly és a szexi dög 2012.01.04. 09:05:02

Hiánypótló alkotások - még jó, hogy volt rájuk pénz...

felucca 2012.01.04. 09:27:38

@Monsanto: Ez egy kurva jó építészeti alkotás! Éppen attól a kontraszttól jó, ami közötte és a sziklás tengerpart között feszül. Érdemes lenne kicsit csiszolni az ízlésedet!

A dolog tartalmától függetlenül jó, ez engem viszont zavar. A boszorkányégetésről én nem asszociálok egy könnyed építményre, nem értem a téma és az építészeti karakter kapcsolatát....ettől függetlenül Magyarországon csak ugatjuk ezt a színvonalat, elvagyunk a kis hülye kopjafáinkkal, mint a befőtt, sajnos...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.04. 10:12:55

Bakker! Ezek sem olvasták Könyves Kálmánt! "De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat" :)

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.01.04. 10:13:55

Léghajó bányászathoz. Csupa léc, huzal, vászon, hullámtető, de egyáltalán nem légies, inkább a sufni tunning jelleg dominál...

Akvyr 2012.01.04. 11:37:08

@felucca: Nyilván szuper alkotás, be lehetne tenni valami norvég falu skanzenjába a jávorszarvas-karám és a lazac-nevelde közé. Plusz ahogy írtad, én sem sok korrelációt látok a boszorkányok és egy betonkúp között.
De persze a rossz dolgokra valamiért újabban a "meg-nem-értett modern művészet" elnevezést aggatják.

@Qwer: Nyilván minden tájidegen ami emberi, viszont legalább van társadalomban betöltött funkciója, ami jó esetben összemérhető érték a természet károsodásával.

felucca 2012.01.04. 11:58:08

@Monsanto: Én azért nagyon szeretnék hasonlókat az összes nehézkes makovecz-szar helyett szeretett kis országunkban, ez egy teljesen internacionalista alkotás, semmi köze a lazacneveldéhez....

pvitya 2012.01.04. 12:20:30

@Monsanto: betonkúp?! te elolvastad a cikket, vagy csak nagyon ráérsz?

negeev 2012.01.04. 12:53:48

@felucca: Abban mi gond van, ha egy magyar építész magyar stílusjegyekből dolgozik?

Legyen egy darab kocka a földön és az eléggé internacionalista? Internacionálé!

Locassen 2012.01.04. 20:36:32

@TrueY: ezek nem strigák voltak, hanem maleficák, azokat meg Kálmán királyunk is büntetni rendelte az ő nagy bölcsességében.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.05. 10:16:09

@Locassen: "Most ne bolygassuk, hogy ki ölt meg kit! Elvesztettem egy lányt, de nyertem egy fiút! (Már jobban vagyok!)" :)

Honnan tudod, hogy maleficák voltak? Bevallották? :)

Locassen 2012.01.05. 22:53:20

@TrueY: ha nem vallották volna be, akkor nem égették volna meg őket. ez asszem elég nyilvánvaló:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.06. 12:20:05

@Locassen: Erről van egy régi vicc. Magyar régészek emberi csontokat vizsgálnak, de nem tudják eldönteni, hogy longobárd, vagy avar. Amerikaiak megvizsgálják mindenféle kütyükkel, de semmi. Végül jönnek az oroszok. Két hét múlva jön az eredmény: besenyő. De honnan tudták? Bevallotta! :)

DesignPumpa Speciál

Social...

Friss topikok

DP/FB

Editor's Hell

süti beállítások módosítása