2011.05.16. | pumpa | 2 komment | pályázat

Tárgyak reumás betegeknek

Belegondoltak már abba, hogy milyen az, mikor nehézséget okoz kulccsal kinyitni egy ajtót, vagy megnyitni a gázt, bekötni a cipőfűzőnket? A különböző ízületi gyulladásos betegségekben szenvedők nap mint nap küzdenek ilyen kihívásokkal, hiszen a tünetek a legegyszerűbb tevékenységek elvégzését is meghiúsíthatják, így a gyógyszeres kezelésen felül a betegek számára hatalmas segítséget jelenthet, ha olyan segédeszközökhöz jutnak, melyek megkönnyítik a mindennapi feladatokat.

Ebből a feltevésből kiindulva a MOME line – design műhely formatervezői pályázatot írt ki A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak olyan használati tárgyak megtervezésére, melyek az ízületi gyulladásban, ezen belül is a reumatoid artiritisz-ben szenvedő betegek életét segítik és könnyítik meg jelentősen. A MOME line pályázata a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kizárólagos támogatásával valósult meg.

A résztvevők 2-3 fős csoportokban dolgoztak két felkészítő tanár vezetésével, valamint lehetőségük volt a betegszervezetek képviselőivel is konzultálni, akik első kézből szerzett információkkal, tapasztalatokkal segítették a munkájukat.

„Nem helyettünk, hanem velünk együtt kérik azok a betegek, akik valamilyen funkciókárosodás miatt segítségre szorulnak. A legalább részleges önellátás visszanyerése, vagy valamilyen eszközzel lehetővé tétele jelentős tényezője az önbizalom és az emberi méltóság megtartásának.  A krónikus sokízületi gyulladás minden esetben érinti a kéz ízületeit, kezünket pedig csaknem minden tevékenységhez használjuk. Ezért fontos mindaz a segítség, amit a pályázat eredményei is nyújthatnak a rászorulóknak”, emelte ki Dr. Ortutay Judit, a Magyar Reuma Betegek Egyesületének elnöke.

Öt csapat kezdett dolgozni a felvetett problémákon, a végleges koncepciók közé pedig aprópénzt szortírozó pénztárca, az evőeszközök használatát könnyítő kiegészítők és a villásdugó kezelését segítő adapter kerültek. A különleges ergonómiai követelmények mellett a formai kidolgozás, valamint a tartósságot és könnyű tisztíthatóságot biztosító anyagválasztás is fontos szempont volt a tervezés során.

Végeredményként minden csapat egy 3D modellt mutat be a keddi prezentációján. Öttagú zsűri (Prof. Dr. Géher Pál reumatológus, Dr. Ortutay Judit a Magyar Reuma Betegek egyesületének elnöke,  Dr. Fabó Tibor, a Pfizer Kft. orvosigazgatója, Koós Pál a MOME Design Intézetének megbízott igazgatója és Bakos Maxim a MOME line ügyvezetője) értékeli a bemutatott munkákat és kiválasztásra kerül a workshop nyertes cspata is.

„Évek óta szerepel a MOME kurzusai között az ún. befogadó tervezés vagy társadalmilag elkötelezett design. Örülünk, hogy az Egyetem tevékenységét kiegészítve, azzal összhangban módot találtunk arra, hogy a tervezőhallgatók próbára tegyék a tudásukat és a design eszközeivel javítsanak a betegek életkörülményein”, nyilatkozta Bakos Maxim, a MOME line – design műhely ügyvezetője.

A Pfizer egyik kiemelt területe a gyulladásos betegségek kezelése és kutatása, termékei a legkorszerűbb terápiás lehetőségek közé tartoznak. Ezekkel a terápiákkal számos beteg életminőségét sikerült javítani, így passzív eltartottból aktív tagjaivá tudtak válni az adott közösségnek, családnak és a társadalomnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://designpumpa.blog.hu/api/trackback/id/tr702907820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Président 2011.05.20. 09:00:26

Dícséretes dolog, nagyon jók a tárgyak, jó lenne gyártani is őket - Magyarországon.
Kár, hogy a vezető tanárok nevét, akik gondolom a hallgatókat erre az útra terelték, nem tudhatjuk meg a cikkből.

Président 2011.05.20. 17:53:15

Na, megtudtam: Policsányi István és Nagy Zoltán Csongor. De nem tanárok, hanem végzett formatervezők, akik vezették a kurzust.

DesignPumpa Speciál

Social...

Friss topikok

DP/FB

Editor's Hell

süti beállítások módosítása