A L’Officiel Hommes Paris egy évente kétszer megjelenő férfimagazin, amely sokkal inkább a stílusra, mint a luxusra megy rá keményen. A ruhákkal, kiegészítőkkel foglalkozó divatanyagok ennek megfelelően inkább az editorial felé mennek, vagyis a divatbazárt ötvözik a lap stílusát hordozó sorozatokkal. A zord, de patentre kisuvickolt tengerészeket Camille Rowe modell társaságában fotózta André Saraiva...

A VISIONAIRE egy divattal, művészettel foglalkozó, meglehetősen exkluzív, ennek megfelelően nagyon drága - úgynevezett "multiformat" magazin. Utóbbi arra utal, hogy az előfizetők sosem tudják előre, hogy milyen formátumban, alakban, hordozófelületen, vagy épp milyen, teljesen irreális csomagolásban kapják meg az anyagot. A 61., aktuális lapszámnál szerintem végképp elgurult a gyógyszer: a hagyományos magazin formátum mellett (ez csupán 85 ezer forint körül van) a lap megrendelhető 152X213 cm-es méretben is. - szaros  1500 dollárért, ami ma épp 345 ezer forintot ér. A fenti fotó nem csak reklám tehát, amit a hajtás után elhelyezett videó remekül alá is támaszt...

Estevan Oriol, los angelesi fotós kidobóemberként kezdte karrierjét különböző hip-hop klubok bejáratánál. Később turnémenedzserként dolgozott, így többek között a Cypress Hill és a House of Pain nyilván egyszerű csapataival járta a világot. A fotózás ekkor még csupán színesítette életmódját, de az utazásokon készített sorozatai révén hirtelen olyan magazinokban találta magát, mint a Complex, FHM, GQ, Vibe, Rolling Stone, hogy csak a legismertebbeket említsük. Később zenei videókat is rendezett élvonalbeli alakoknak, vagyis gyorsan befutott...

November 4-én mutatták be hivatalosan a 2012-es, londoni olimpia és paralimpia hivatalos posztereit. A stílszerűen 12 alkotást 12 élvonalbeli brit művésztől rendelték meg, kik között olyan nevek fordulnak elő, mint Tracey Emin, vagy Martin Creed. A képek fogadtatása erősen vegyesnek mondható, ami elsősorban a 12 teljesen eltérő stílusnak tudható be. A végeredmény művészi kontextusban megosztónak, vagy bátornak is elmegy, ami azért inkább erény, mint az alkotmány-illusztrációk hatásmechanizmusa, amely percek alatt az ellenkező oldalra állította a társadalom zömét. A kritikák is elsősorban azt vetették az alkotók szemére, hogy sokkal inkább a művészetet kedvelők, mint a nagyközönség ízlésének kedveztek.

Joe Fenton, brooklyni illusztrátor minden fázist, mozzanatot filmre vett a The Lullaby című, kellemesen beteg és méretes mű elkészítése során. Az összevágott, gyorsított videó erősen megvezeti a gyanútlan szemlélődőt, hiszen úgy tűnik, mintha a vérprofi művész alig pár óra alatt hányná fel a képet, valóságban azonban két hónapot vett igénybe a munka. Így talán érdekesebb is a film, bár nem kifejezetten tutorial jellegű...