Emberünk egy hosszú, fárasztó munkával töltött nap után állítja le luxusterepjáróját az erdő mélyén álló családi ház mellett. Még egy jó félórát üldögél benne, hallgatja a rádiót, majd nehézkesen kikászálódik az autóból. Lassan halad az ajtó felé, nem sétál, inkább gépiesen léked. Benyit, körül sem néz, majd pár lépés után a tévé előtt ül le, kabátban, cipőben, szigorúan összezárt térdekkel, de hajlott háttal, öregesen. Üveges szemmel követi az adást egy-két órát, majd a zsebéből előhalászott altatóból bekap kettőt-hármat és a háló felé indul. Menet közben felrúg egy-két széket, a sapkájával pedig teljes erőből odacsap egy virágtalan vázának, ami atomjaira esik szét. Kicsit még rá is köp. Körülnéz. "Jobb lett." - állapítja meg és megy lefeküdni...
Alapból nagyon is kdevelem a betonházakat, szeretem a hűvös eleganciát, amikor a ridegnek tűnő felületek mégis aktív életre kelnek. Az argentínai Mar Azul erdőségében emelt házat azonban ellenpéldaként emelem át a Contemporist gyűjteményéből. A BAK Architects mérnökei tervezte családi ház egy eldugott rakétabázis, vagy inkább átnevelő tábor csonthideg tusolójára emlékeztet, de gerillaközpontnak is kiváló lehet. Élni benne... Inkább aludnék a kocsiban...
Via: Contemporist